Életrajz

0000_layer-67

 

 

 

Először a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen végeztem igazgatásszervezőként, ahol a diplomamunkámat szervezetfejlesztés témakörében írtam, majd részt vettem az egyetem által végzett elektronikus önkormányzatok fejlesztése kutatási projektben. Ez a tapasztalat egyfelől a hatékonyan működő szervezetek emberi és pszichológiai aspektusa, másfelől az elektronikus és online felületek hatékony és ergonómikus fejlesztése, harmadrészt a tudomány világa felé inspirálta érdeklődésemet, ezért elvégeztem a pszichológia szakot (SZTE, 2014) is. Jelenleg az ELTE Pszichológia Doktori Iskolájában folytatok tanulmányokat. 

new10

Borbély-Ipkovich Emőke, pszichológus

Dolgoztam magánszférában online kereskedelemmel foglalkozó vállalkozásban (Hotel Network Kft.), ahol a munkaköröm szervezetfejlesztési tanácsadás volt és azóta is tartok tréninget értékesítők számára. 2014 Augusztusa és 2015 Decembere között a MTA-SE Neuropszichofarmakológai és neurokémiai Munkacsoportjában dolgoztam pszichológus kutató munkatársként, jelenleg magánrendelőben dolgozok. 

Elvégeztem a Magyar Személyközpontú Pszichoterápiás és Tanácsadási Egyesület 4 éves módszerspecifikus képzését, jelenleg az Integratív Pszichoterápiás Egyesületnél van folyamatban képzésem.

Mindemellett két kisfiú anyukája vagyok és a kevés szabadidőmben ami van, úszok, táncolok és fotográfiát tanulok.

média Megjelenések, cikkek

2016

– Vodafone – Digitális család: Digitális szigor: mi történik, ha elkobzod a gyerek mobilját?
Kerekasztal beszélgetés: Design Terminál Étterem

Publikációk

Emőke Borbély-Ipkovich, Karolina Janacsek, Dezső Németh, Xénia Gonda. Sequence learning in Major Depressive Disorder, Psychiatria Hungarica, 2014, 29 (3), 295-300.

Emőke Borbély-Ipkovich, Karolina Janacsek, Dezső Németh, Xénia Gonda. The effect of negative mood and major depressive episode on working memory and implicit learning, Neuropsychopharmacologia Hungarica, 2014, 16 (1), 29-42.

Xénia Gonda, Emőke Borbély-Ipkovich, Péter Döme, Tímea Duleba, Zoltán Rihmer. Az öngyilkosság epidemiológiája, jellegzetességei és rizikótényezoi bipoláris zavarban, Psychiatria Hungarica, 2012, 27 (2), 103-114.

konferenciák, Poszterek

New neurocognitive endophenotype for major depressive episode: the role of working memory and implicit learning in the acute phase of depression. (Emőke Borbély-Ipkovich, Karolina Janacsek, Dezső Németh, Xénia Gonda) 28th ECNP Congress, 29 August – 1 September 2015, Amsterdam, The Netherlands.

Stress and Depression: focus on coping and genes. (Emőke Borbély-Ipkovich, Xénia Gonda, Gabriella Juhász, György Bagdy) Fiatal Neuropszichofarmakológusok Fóruma, Budapest, 2015.04.18.

The effect of negative mood and major depressive episode on working memory and implicit learning. (Emőke Borbély-Ipkovich, Karolina Janacsek, Dezső Németh, Xénia Gonda) International Review of Psychosis & Bipolarity, Athens, Greece, 9-12 May 2014.

Epidemiology, traits and risk factors of suicide in bipolar disorder. (Xénia Gonda, Emőke Borbély-Ipkovich, Péter Döme, Tímea Duleba, Zoltán Rihmer) International Review of Psychosis & Bipolarity, Athens, Greece, 9-12 May 2014.

Sequence learning and its consolidation in major depressive disorder. (Emőke Borbély-Ipkovich, Karolina Janacsek, Dezső Németh, Xénia Gonda) International Review of Psychosis & Bipolarity, Athens, Greece, 9-12 May 2014.

Coping strategies of musical conservatory students: a pilot study. (Emőke Borbély-Ipkovich, Xénia Gonda) 3rd International Congress on Neurobiology, Psychopharmacology & Treatment Guidance, Thessaloniki Greece, May 30th – June 2nd, 2013.

Association of vegetarianism with the dimensions of aggression and emotional Intelligence. (Emőke Borbély-Ipkovich, Xénia Gonda) 3rd International Congress on Neurobiology, Psychopharmacology & Treatment Guidance, Thessaloniki Greece, May 30th – June 2nd, 2013.

díjak

Hollós István Díj – Magyar Pszichiátriai Társaság. A 2012/13-as év legjobb tudományos összefoglaló közlemény díja Az öngyilkosság epidemiológiája, jellegzetességei és rizikótényezői bipoláris zavarban című közleményért (Társszerző): http://www.mptpszichiatria.hu/info.aspx?sp=8.

adatok

Igazgatásszervező diploma sorszáma: 026495
Pszichológusi oklevél (SZTE) sorszáma: BTK-00268/2014/OKL
Személyközpontú tanácsadó Tanúsítvány Reg. sz.: 2011/15
FEOR kód: 2628

impresszum

Hotel Network Kft.
Számlaszám: 10700378-45184404-51100005
Adószám: 14001389-2-41

 

Nurture

Lépjen velem kapcsolatba!