Pszichológus válaszol Rovat

Kedves Látogató!

Amennyiben olyan kérdése, problémája merülne fel, amelyre egy pszichológus válaszát, véleményét szeretné kérni, írja le pár mondatban és 24-48 órán belül megválaszolom munkanapokon. Nem szükséges regisztrálnia magát a honlapon vagy nevét, elérhetőségét megadnia a megjelenéshez, kérdése anonim marad.

Kérem, hogy linket ne helyezzenek el a honlapon. Írásos válaszaim személyes véleményemet és tapasztalataimat tükrözik, ezek nem egyenértékűek a személyes vagy online tanácsadással.

Az alábbi űrlap kitöltésével tudja kérdését elküldeni, e-mailen vagy telefonon csak a tanácsadással kapcsolatos kérdéseket tudom megválaszolni.

Nurture

29 responses to Pszichológus válaszol Rovat

  1. Kedves Emőke! Van egy problémám amivel nem tudom orvoshoz e forduljak. 2 hónapja kezdödött az egész, nem tudom elfogadni a testem. Mindenki azt mondta milyen kövér vagyok ekkor voltam 69 kg/ 160 cm. Aztán érdekes dologra lettem figyelmes nagy étvágy utána rosszullét majd kihánytam az ételt. Ez már 2 hónapja igy megy, 60 kg lettem ami nem baj, de a hányás hánytatást nem tudom abba hagyni. Stresszes az életem állandóan dolgozom. És mostanában fura gondolataim vannak( öngyilkosság) Kicsit félek már…

    • Kedves Juli!

      Köszönöm, hogy hozzám fordult!
      Megértem, hogy ijesztő a kialakult állapot. Mindenképpen fontos lenne minél előbb szakemberhez fordulnia és kivizsgáltatnia magát, ez alatt belgyógyászati vizsgálatot és pszichés állapotfelmérést értek. Nem derül ki leveléből, hogy hányásról vagy hánytatásról van szó az Ön esetében. Az öngyilkossági gondolatok feltétlenül gyors segítséget igényelnek, hogy ne súlyosbodjon az állapota, ezért kérem forduljon szakemberhez (pszichiáter, pszichológus). Ha további kérdése van, forduljon hozzám bizalommal!

  2. Dani

    Tisztelt doktornő!

    A segítségét szeretném kérni. 18 éves végzős gimnazista vagyok, és kiskorom óta Tourette-szindrómás. Sokáig tünetmentes voltam, de az utóbbi 2-3 évben egyre nehezebb lett visszafognom magamat (ez gyakori pislogást és fejrángásokat jelent). Ingerültnek és frusztráltnak érzem magamat. Nem tudok koncentrálni, és az alvást is megnehezítik a tünetek. Habár társaságban sikerül visszafognom magamat a szorongásomnak köszönhetően, otthon ez nem megy. Mivel hamarosan elkezdem az egyetemet, egyre sürgősebb megoldásra van szükségem. Eddig két pszichológusnál és két pszichiáternél voltam már, de nem sok eredménnyel. EEG-t és MRI-t is végeztek rajtam; szintén semmi eredménye nem volt. Kipróbáltam a Frontin és a Rilex nevű gyógyszert, de csak rosszul lettem tőlük. Nem tudom, mit tehetnék. Akármilyen megoldást szívesen fogadok.

    Válaszát előre is köszönöm!

  3. Niki

    Kedves Emőke!
    Egy fontos dologban kérem tanácsát, mert nem tudok egyedül döntést hozni. 13 éve egy érzelem mentes házasságban élek nem vagyok boldog a férjem nem enged dolgozni nem lehetnek barátnőim nem mehetek sehova egyedül. Ami miatt türtem az a két gyetekem. Érdemes miattuk elfogadnom hogy ő ilyen és nyugodjak bele? Legszivessebben azonnal klépnék ebbl a házasságból. Ön mit tanácsol? Beszélni nem akar velem a férjem erről meg se hallgat. Előre köszönöm!

    • Kedves Niki!

      Nem lehet könnyű ilyen nehéz döntést meghozni, mindez alapos megfontolást igényel.
      13 év hosszú idő és egy teljes család sorsáról van szó, ezért is nehéz erre érdemben reagálni ebben a formában. Ha Ön, vagy bárki nagyon rosszul érzi magát a házasságában, eljuthat arra az elhatározásra, hogy számára az adott kapcsolat nem jó és ezt úgy látja feloldhatónak, hogy kilép a házasságból. De tudom, hogy ez nem megy ilyen egyszerűen még akkor sem, ha kihűlt a kapcsolat. Érdekes, hogy a gyermekeket írja összetartó okként, hiszen egyfelől valóban nagyon fontos a gyermekek számára a stabil családi háttér, ugyanakkor a jó családi minta, a szülők harmonikus életvitele éppolyan fontos, hiszen mindez befolyásolja a gyermekek jelenlegi életét és továbbviszik a későbbiek során is a megtanult szülői, családi mintákat.
      Fontos lenne a problémákat vagy a házasság felbontásának lehetőségét megbeszélnie a férjével, ne hagyja, hogy a férje homokba dugja a fejét. Ebben alternatív lehetőséget, speciális teret adhat, ha párban mennek el terápiába, esetleg családsegítőbe, hogy tudjanak egymással kommunikálni és Önnek is lehetősége legyen kifejeznie, hogy nem elégszik meg jelenlegi helyzetével és férjét is párbeszédre sarkallja.
      Az a benyomásom, hogy ez egy komplex probléma, ha további kérdése merülne fel, keressen bizalommal.

      • Niki

        Köszönöm, de semmiféle képpen nem birnám rávenni párterápiára szerinte hülyeség. Mint mondtam nem hallgatja meg a gondjaimat most is feszült a viszonyunk mert dolgozni kezdtem és vitázik. Amit ő csinál az lelki terrorizálás. Amit tudni szeretnék: a gyerekeket eltudja venni tőllem ha elhagyom? Mit tudok tenni? Köszönöm. Niki

        • Kedves Nikolett!

          Ha a párja elutasítja a párterápia lehetőségét, Ön egyéniben is dolgozhat saját magán, ami segíthet feldolgozni a sok vitát, lelki megterhelődést és megerősíteni Önt annak érdekében, hogy döntést tudjon hozni és támasza legyen ezt követően.
          Leveléből az derül ki számomra, hogy igen megterhelő időszakon mennek keresztül és nem találják a közös hangot férjével. Előfodulhat, hogy a válás hozhat megoldást a helyzetükben, amikor valóban sorra kerül a gyermekek elhelyezésének kérdése. Mindez lelkileg és fizikailag is igen megterhelő tud lenni mindenki számára, amit csak tetéz, ha a szülők között viszály van. A válás során fordulhatnak mediátorhoz a vitás kérdések rendezése érdekében és nevelési tanácsadóhoz is fordulhat, hogy a gyermekek lelkivilága a legkevésbé sérüljön. A gyermekelhelyezés kérdését is közösen szükséges rendezniük, mert mindkét szülö, apa és anya teljes jogú szülő. Nem tudom megmondani sajnos ennyi e-mail váltásból, hogy elvehetik-e Öntől gyermekeit, mert a gyermekelhelyezés leginkább jogi procedúra, de ez a kimenet az, ami a legritkábban szokott előfordulni még akkor is, ha küzdelmes az elhelyezési procedúra. Az eljárás célja az, hogy a legmegfelelőbb és betartható megoldás szülessen, amiben a legfontosabb a kiskorú gyermekek testi lelki biztonságérzetnek fenntartása, ebben szoktak pszichológustól szakvéleményt kérni.
          Remélem, hogy tudtam segíteni, ha további kérdése merülne fel, forduljon hozzám bizalommal.

  4. Veres Petronella

    Tisztelt Emőke!
    Az én problémám az hogy a jelenlegi párommal egy éve vagyunk újra együtt,6és fél külön töltött év után,ami alatt ő visszament Romániába lett egy kapcsolata hogy könnyebben feldolgozza a számításukat,abból született egy gyereke,én meg férjhez mentem amit megbántam,rájöttem hogy nekem ő az igazi akit elhagytam!Igazi szerelemnek mondható a miénk amit az is bizonyít,hogy mikor megkerestem ennyi idő után visszajött hozzám,és ugyanúgy szeretjük egymást mint régen!Amúgy 6évet éltünk együtt mielőtt szét mentünk.A probléma az,hogy nem tud bízni bennem állandóan gyanusitgat ellenőriz,már megőrűlök tőle,és úgy bebeszéli magának hogy van valakim.hogy láthatóan rosszul van,remeg sír zsibbad a szája .Mondtam neki menjünk orvoshoz mert ez már betegség és most ő fogja tönkretenni a kapcsolatunkat ezzel!Ön mit tanácsol mit tegyünk van segítség erre?Koszonom válaszát előre is!
    Petra

    • Kedves Petronella!

      Az a benyomásom, hogy a párja féltékenysége, amennyiben nyomoz és ellenőrzi Önt több annál, mint hogy bizalmatlanságot fejezzen ki Ön vagy a kapcsolatuk iránt. Ahhoz, hogy párja fent leírt tünetei csillapodjank önismeretre, terápiás segítségre lehet szüksége.

      • Petronella

        Köszönöm a válaszát,de ez mit jelent hogy több,mire gondolt?Akkor gondolom itt mondjuk a párkapcsolati terápia nem lenne elég,pszcihológus segítségére van szükség!Köszönöm válaszát előre is!Petra

  5. B. Renáta

    Tisztelt Doktornő!

    A kislányom 12 éves.Sajnos tanácstalan vagyok ezért fordulok önhöz.Nagyon sokat hazudik komoly dolgokban is.Már ott tartunk , hogy azt mondta el akar költözni .Kérdezem tőle , hogy mégis hova szeretne menni erre ő az válaszolja bár hova.6 éves a kisöccse ha vissza gondolok talán az ő születése óta változott meg ennyire.Minél nagyobb annál nehezebben értek vele szót.A tanulmányi eredménye is romlott.Kérdeztem tőle , hogy mi a baja azt mondja őt nem szereti itt senki .A családra gondolt van egy 18 éves bátya is.Meg kár , hogy vannak testvérei.Sokszor én is ingerült vagyok vele de nem tudok kedves lenni mikor a szemembe hazudik.Én úgy érzem mintha nem szeretne bennünket .Sokszor sírok is miatta.Válaszát előre is köszönöm szépen!

    • Niki

      Szia Renáta! Én is ugyan ebben a helyzetben vagyok a 12 éves lányommal. Azt mondja irigyelem. Nem tudom. Mi történt mióta 5 es lett. Én elvittem pszihologushoz de rosszabb lett mégjobban utált ugyhogy abba hagytuk. Pdóbáld meg elvinni hátha jobb lesz. Kitartás! Üdv! Niki:)

    • Kedves Renáta!

      Megértem az aggodalmát a kislánya iránt. Fontos lenne megérteni, hogy mi történik a kislánnyal, miért érzi magát egyedül, elkeseredve és miért van benne harag a testvérei iránt. Valószínűleg több figyelemre és megértésre lenne szüksége, emellett egy középső gyermeknek általában nem egyszerű megtalálnia a helyét a családban, amiben kislányának segítségre lehet szüksége. Érdemes lenne felmérni, hogy mennyi idő és figyelem jut őrá a családban és az együtt töltött idő minősége miyen, alkalmas-e a feloldódásra. Mivel lánya tanulmányi eredménye is romlott, érdemes lenne gyermekpszichológushoz fordulniuk, hogy megértsék a hátterét annak, amiben vannak és tudjanak segíteni a kislánynak. Egyenlőre ennyit tudtam írni. Jelezze, ha további kérdés merülne fel.

  6. F. Péter

    Kedves Emőke!

    Két éve együtt élek a párommal.Ami nagyon aggaszt az,hogy a páromat csak a munkája érdekli.Elhanyagol vagy elfelejt minden olyan dolgot ami a családdal kapcsolatos.
    Még a gyerekei is eltávolodtak tőle ,gondolom észrevették ,hogy csak a munkájára koncentrál.
    Megbeszéltem vele már többször is,hogy ezen változtatni kell de teljesen fölösleges.
    Gondolom segítségre szorul.Hogyan tudom meggyőzni ,hogy ezt ő is elfogadja.
    Köszönöm!

    • Kedves Péter!

      Megértem az aggodalmát és hogy bántja, hogy párja kevesebb időt és figyelmet szentel kapcsolatukra és a családra. Tapasztalatom szerint azonban segíteni annak lehet, aki igényli a segítséget és azt érzi, hogy most tényleg muszáj változtatni. Ha a párja nem érzi problémának a sok munkát vagy nem ezt érzi problémának, akkor nehéz lesz megoldani ezt a konfliktust és közös nevezőre jutni. Egy kapcsolat működéséhez valóban idő szükséges, amit együtt, feloldódva töltenek el a partnerek, de az erre való igény mértéke különböző is lehet. Kérdés, hogy a párja miért dolgozik ennyit, milyen megfontolás, motiváció van e mögött? Fontos lenne tisztázni, hogy mit várnak el a kapcsolattól, mik az egyéni, illetve közös tervek, célok és felderíteni, hogy hol van a közös nevező. Ha a közös beszélgetések során nem boldogulnak, vagy nem történik előrelépés, érdemes lehet páros pszichológiai konzultációt igénybe venni, ahol elmondhatják problémáikat és mediáció segítségével talán elindul a kommunikáció és a megértés kettejük között. Remélem, hogy tudtam segíteni, forduljon hozzám nyugodtan, ha további kérdés merülne fel.

  7. Fanni

    Kedves Emőke!

    23 eves vagyok, egy éves koromban fogadtak örökbe nevelőszüleim. Ezt követően 6 éves voltam, amikor a nevelőszüleim örökbefogadták édestestvéremet, aki akkor 1,5 éves volt és szintén lány. Szüleink sosem tagadták, hogy nem vagyunk vér szerinti gyermekeik, mindig tudtam, hogy mi a helyzet ezzel kapcsolatban és az is nyitott kérdés volt, hogy szeretném-e a biológai szüleimet megismerni vagy sem. Én szerettem volna, meg is történt, van is anyámmal kapcsolatom, a biológiai apámmal nem találkoztam még sosem, de nem is érdekel, mert nekem teljes így az életem. Egyetemre járok, hamarosan befejezem, szeretnék Angliában munkát vállalni jövőre, amit a nevelőszüleim támogatnak, mint eddig mindig mindenben. Szerintem nagyon szép gyermekkorunk volt, mindig úgy éltem meg az életünket, hogy minden mennyire jó és hogy a szüleink nagyon szeretnek bennünket. Mi mindent megkaptunk tőlük érzelmileg és anyagilag is mindig, nevelőszüleink nagyon jó anyagi lehetőségekkel rendelkeznek és nem sajnáltak tőlünk semmit. Én mindig jól tanultam és aránylag könnyen vettem minden akadályt, ami elém hárult és nagyon jól kijövök a nevelőszüleimmel is.
    A gond a testvéremmel van sajnos. Amikor örökbefogadták a szüleink, 2 és fél éves koráig nem volt vele semmi különös. De aztán, mintha bekapcsoltak volna nála egy gombot, elkezdett mindenen hisztizni, nem lehetett megvigasztalni semmivel. Anyás lett, elkezdett csüngeni anyánkon és csak az ölében érezte magát biztonságban és sírt, ha akár egy percre is magára hagyta. Ez odáig ment, hogy anyánk, aki orvos, felhagyott a munkájával, mert egyszerűen nem lehetett magára hagyni a húgomat. Elkezdte az úszást óvodás korában, ahová anyánk hordta, de csak akkor volt hajlandó bemenni a vízbe, ha anyánk is vele ment, aki ment is vele. Nem akarom tovább ragozni, mert ez így folytatódott minden területen, és a szüleink mindent ennek az állapotnak rendeltek alá abban reménykedve, hogy egyszer jobban lesz.
    14 éves korában szökött meg otthonról először, mert összeismerkedett egy fiúval. Otthagyta az iskolát, egy másikba felvetették a szüleink, amit nem fejezett be. Azóta sok fiúja volt, többször megszökött otthonról, öngyilkossággal fenyegetőzött, rengeteg mindent elvitt és eladott otthonról. Idén februárban is megszökött Olaszországba és 3 hétig nem tudtuk, hogy hol van, amíg nem telefonált, hogy azonnal menjünk érte, mert nem akar ott maradni tovább és nincs pénze hazajönni, mindezt ordítva és sírva. A szüleink ez idő alatt majdnem megőrültek, annyira aggódtak, rendőrségre jártak, anyánk magát hibáztatja. Amikor visszahozták, bevitték húgomat a pszichiátriára, mert annyira furcsa volt és nagyon félt anyánk, hogy öngyilkos lesz a húgom. Ott azt mondták, hogy borderline személyiségzavara van a húgomnak. Benn maradt a pszichiátrián egy darabig, egy kicsit rendbe jött, otthon van, de én attól félek, hogy minden előről fog kezdődni és nem értem, hogy lehet valaki ennyire önző és kegyetlen. Anyánkat kínozza, ha lehet egymásnak próbálja uszítani a szüleinket, lelkiismeretfurdalást kelt bennük vagy bennem, de én már félek tőle és inkább nem mondok neki semmit. EL fogok költözni otthonról a munkavállalásom miatt, a szüleinkkel azt beszéltük, hogy jobb lesz így és legalább én nem szenvedek a húgomtól. Nekem ettől lelkiismeretfurdalásom van, nem akarom őket így elhagyni és nagyon sajnálom őket, hogy ez lett az életük.
    Hogyan lehetséges az, hogy a húgom ennyire önző és csak magára gondol? Hogyan tudok segíteni a szüleinkenek? Nagyon önző vagyok, ha elköltözök tőlük?
    Köszönöm szépen válaszát előre is!

    • Kedves Fanni!

      Együttérzek Önnel és megértem aggodalmait. A borderline személyiségzavar egy igen súlyos kórkép és a hozzátartozóknak általában még nehezebb. Húga viselkedése és ahogy Ön mondja önzése is ebből fakad, mert húga nem tud empátiával reagálni és együttműködni a hozzá fordulókkal. Ami tanácsot adni tudok az leginkább az, hogy élje Ön is a saját életét, ahogyan eltervezte és tegye meg, amire vágyik. Szüleik számára is fontos lehet, hogy kidolgozzanak egy olyan életformát, amiben jól tudják érezni magukat és nem függenek húguk hangultváltozásaitól és viselkedésétől. Persze ez nagyon nehéz, hiszen egy családtagról van szó, akit szeretnek, aki iránt felelősséget éreznek, de hosszútávon gondolkodva érdemes megfontolni, hogy önmagukat is szeretete és önmaguk élete iránt is felelősség is szem előtt legyen. Kérdés, hogy húguk mennyire együttműködő, ha pszichoterápiáról esik szó? Vannak kifejezetten borderline szermélyiségzavarral foglalkozó terápiás központok, talán meg lehetne próbálni felkeresni egyet és húgukat támogatni abban, hogy valahová, esetleg terápiás csoportba is becsatlakozzon, ami segíthet neki abban, hogy élete konstruktív irányba mozduljon. Amennyiben további kérdés merülne fel, forduljon hozzám bizalommal!

  8. Katalin

    Kedves Emőke!

    34 éves vagyok és az a problémám, hogy hét éve párkapcsolatban élek, 4 éve élünk együtt és a szexet kivéve minden területen megértjük egymást és harmonikus a kapcsolatunk. Belőlem sajnos minden vágy eltűnt, nem kívánom a szexet, sem vele, sem mással. Ez az állapot 2 éve tart, először nőgyógyászhoz mentem, aki minden nőgyógyászati betegséget kizárt és egy beszélgetés során azt javasolta, hogy keressek fel pszichológust, mert a probléma pszichés eredetű lehet. Én akkor nem kerestem fel pszichológust, de most már félek, hogy elveszítem a páromat a szex hiánya miatt, de nem tudom eldönteni, hogy lehetséges-e, hogy valamilyen pszichés problémám van, amikor minden más területen rendben vagyok. Ebben kérem tanácsát. Válaszát előre is köszönöm!

    • Kedves Katalin!

      Megértem, hogy zavarja a probléma és szeretné megoldani. A szex a párkapcsolatban olyan, mint a ragasztószalag két ember között, ezért is érdemes vele foglalkozni. Mivel valamennyi nőgyógyászati eredetű probléma lehetőségét kizárták Önnél, elképzelhető, hogy problémája, annak háttere pszichés eredetű, aminek felderítéséhez terápiás segítségre lehet szüksége. Remélem, hogy megválaszoltam kérdését.

  9. Gabi

    Kedves Emőke!
    21 éves vagyok, 3 hónapja szültem. A szülés óta mindentől és mindenkitől félek, a lakásban nem merek egyedül lenni és félek egyedül közlekedni. Azt látom, hogy a párom és a szüleim és az ő szülei sem tartanak alkalmasnak arra, hogy anyuka legyek, többször volt már téma, hogy mi lesz a gyerekkel, ha szétmegyünk a párommal, ami engem nagyon bánt, de nem merem mondani senkinek, csak rettegek, hogy elveszik a babámat. Normális ez, hogy így érzek? Miért gondolják azt rólam, hogy nem vagyok alkalmas anyának lenni? Hogyan tudom megmutatni, hogy alkalmas vagyok? Várom válaszát. Köszönettel, Gabi

    • Kedves Gabi!

      Szülőnek senki nem születik, hanem valamennyien azzá válunk, amikor gyermekeink megfogannak és elkezdünk róluk gondolkodni és gondoskodni. Ez a folyamat nem mindig megy zökkenőmentesen, ilyenkor elbizanytalanodhat egy fiatal szülő és segítségre, esetleg megerősítésekre lehet szüksége. Elképzelhetőnek tartom, hogy fiatal kora miatt feltételezik talán Önről, hogy nem képes ellátni gyermekét, vagy talán azért, mert a szülőkről való leválás nem történt még meg teljesen, de talán a nagyszülőknek is tanulniuk kell még azt, hogy hogyan kommunikáljanak új szerepükben. Jelezze félelemeit környezete felé annak, akiben megbízik. Kérdés, hogy a párja mennyire tudja ezekben a helyzetekben Önt megvédeni? Amennyiben félelmei, elbizonytalanodása tartósan fennáll, pszichoterápiás segítségre lehet szükség. Amennyiben további kérdés merülne fel, forduljon hozzám bizalommal!

  10. Szilasiné Mariann

    Tisztelt Doktornő!
    Sok problémánk van 20 éves lányunkkal. 13 hónapja új barátai vannak, azóta megváltozott a viselkedése, nem akar iskolába járni egyáltalán. Egy családi beszélgetés alkalmával felvetettük neki a férjemmel, hogy menjen el akkor dolgozni, ha nem jár iskolába, amire ő először nevetgélni kezdett flegmán, majd ingerült lett és kiabált. A viselkedése egyébként is agresszív, a mostani barátai, amennyire tudjuk, egyáltalán nem dolgoznak, nem tanulnak, ami nekünk nagyon furcsa. Nagyon aggódunk érte, az öccse is megpróbált beszélni vele, de veszekedés lett belőle és azóta sajnos nem beszélnek egymással. Nem akarjuk elveszíteni a lányunkat, de nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Tudna-e tanácsaot adni, hogy hogyan segítsünk neki és mitévők legyünk? köszönöm.

    • Kedves Mariann!

      Megértem, hogy kétségbe van esve és aggódik gyermeke miatt. Érthető, hogy szeretnék, ha lányuk konstruktív, önálló életet élne és ez irányba sarkallnák. Nem könnyű a helyzet, mert benyomásom szerint lányuk nem őszinte Önökkel. Azt tanácsolnám, hogy beszéljenek vele nyíltan és őszintén, semmiképpen nem támadóan, de mégis határozottan arról, hogy mik az elképzelései a jövőröl. Talán el lehet azon gondolkodni, hogy Önök meddig vállalják ezt az állapotot, azaz felnőtt gyermekük eltartását és kiszolgálását, hiszen ha otthon mindent megkap, akkor végülis mi motiválná őt most ebben a helyzetben afelé, hogy munkát vállaljon vagy befejezze tanulmányait? Ha válaszút elé állítják, akkor döntésében még mindig tudják támogatni és ha esetleg szükség van rá, akkor segíteni. Remélem, hogy tudtam valamit segíteni. Keressenek bizalommal, ha további kérdésük lesz.

  11. Viktor

    Tisztelt Ipkovich Emőke!

    Svédországban élek 15 hónapja, egészségügyben dolgozok. Nagyon szeretek itt élni, örülök, hogy 48 éves fejjel belevágtam a költözésbe, egyáltalán nem bántam meg, sőt. 2 felnőtt gyermekem van, egy fiú, egy lány, elváltam 5 éve. Gyermekeimmel jónak mondható a kapcsolatom, bár én elfoglalt vagyok, gyakran 24 órát dolgozok, emiatt akkor is ritkán találkozok velük, ha itt vannak, de tervben van, hogy ideköltöznek hozzám, itt tanulnak és dogoznak, aminek szintén örülök.

    A gondom a jelenlegi párkapcsolatomból fakad: én már régóta tervezgettem, hogy skandináv országban vállaljak munkát, mert szerettem volna többet, jól keresni és modern körülmények között dolgozni. Ezt addig nem tudtam megtenni, amíg a gyermekeim kicsik voltak, mert tudtam, hogy szeretnék elválni, viszont a gyerekeimet nem tudtam volna elhagyni. A válás után nem akartam párkapcsolatot egyáltalán, leginkább a munkára fókuszáltam és rövid, szexuális kapcsolataim voltak. Amikor megkaptam a mostani munkát, akkor ismertem meg a barátnőmet még Magyarországon és egyértelmű lett számomra az azt követő hónapokban, hogy komolyan szeretnék vele kapcsolatot és ezt ő is viszonozta. Neki 2 kislánya van és akkor válófélben volt, ami az anyagiak miatt nem ment zökkenőmentesen, mostanában fog befejeződni. Én 6 hónap ismertség után költöztem ide, ő akkor otthon maradt. Felmerült, hogy idejön ő is a gyerekekkel és munkát vállal, összeköltözünk. Eleinte furcsa volt nekem a gondolat, hogy újra komoly kapcsolatom van/lesz, de eldöntöttem, hogy megbízok benne és ebben a kapcsolatban és megtettem mindent emberileg és anyagilag is. Ami a gondom, hogy az utóbbi hónapokban, ahogyan közeledik a kitűzött költözési időpont, ő egyre feszültebb és mindenen megsértődik és félreérti, amit mondok. Megkérdőjelezi a szándékaimat és nem értem, hogy miből gondolja, amiket gondol, viszont tényleg nagyon zavar a konfliktus léte maga, hogy van és az, hogy egyszerűen nem értem a következtetéseit. Én nagyon elfoglalt vagyok, de most már igen gyakori, hogy az e-mail váltásaink erről szólnak, hogy ő mindent félreért.

    Mi a véleménye, mi lehet ennek az oka? Mi lenne a megoldás arra, hogy ne értse félre, amit mondok?

    Köszönöm.

    • Kedves Viktor!

      Azt gondolom, hogy nagyon nehéz egy távkapcsolatot hosszú távon harmonikusan fenntartani. Minden párkapcsolatban előfordulnak félreértések és konfliktusok, amik megoldása a távkapcsolatban élő partnerek számára sajátos kihívással járhat, mert az elektronikus kommunikáció sajnos nem adja ugyanazt az élményt, mint az élő szó. Ilyenkor nem látjuk a másik mimikáját, gesztusait, nincs hang és nincs lehetőség az ölelésre sem, amelyek egyrészt a közös hang, másrészt az érzelmi biztonság fenntartásához szükségesek. Érthető a feszültség Önök között, hiszen hiányoznak egymásnak és nagy változás, új közös élet előtt állnak, amelyben több gyermek iránti felelősség is szerepel.
      Véleményem szerint érdemes a konfliktusokat a lehetőségekhez képest tisztázni, megbeszélni, esetleg Skype-on, amíg nincs mód a személyes találkozásra és a közös jövővel kapcsolatos kérdéseket, félelmeket is megbeszélni. Tartós bizonytalanság esetén érdemes szakemberhez fordulni.

      Amennyiben további kérdés merülne fel, keressen bizalommal!

  12. Nikolett

    Kedves Emőke!

    37 éves nő vagyok és már jó pár éve, hogy szakítottam élettársammal, azóta nem tartjuk a kapcsolatot és nekem azóta sincs párom. Ennek már 6 éve és sajnos még mindig észreveszem, hogy napközben őrá gondolok és nagyon gyakran álmodok vele. Ezek az álmok általában megtörtént események, de a párbeszédek mások és nagyon gykran veszekedésbe torkollnak, ilyenkor szoktam felébredni és izzadt vagyok és zaklatott. Engem ez nagyon zavar, mert nem akarok vele és a múltbéli konfliktusokkal álmondni, szeretnék ettől az egésztől megszabadulni. Bár nincs kapcsolatom, de nem is szeretnék már tőle semmit és mindenképpen szeretnék megszabadulni az álmoktól. Mit gondol, miért álmododm ezt? Hogyan tudok egyszerű módon megszabadulni tőlük? Köszönöm válaszát előre is!.

    • Kedves Nikolett!

      Véleményem szerint az intenzív, zaklatott álmok arra utalnak, hogy még nem tudta túltenni, feldolgozni ezt a kapcsolatot és a szakítást. Erre utalhat az is, hogy nincs azóta párkapcsolata. Érdemes lenne végiggondolnia, hogy miért volt fontos ez a kapcsolat az Ön számára, mi volt annak az oka, hogy szakított vele és mit tanult meg ebből a kapcsolatból. Ha nem sikerül továbblépni mindettől és nem szűnnek panaszai, érdemes megfontolnia, hogy terápiás segítséget vegyen igénybe az elakadás hátterének megértéséhez.

      Amennyiben további kérdése merülne fel, keressen bizalommal!

Hozzászólás a(z) Niki bejegyzéshez Kilépés a válaszból